Egy negatívumot hadd mondjak, persze ez sem az, de mégis: a délutáni hőséget elviselni a MOL – PETŐFI RÁDIÓ NAGYSZÍNPAD előtt állva. A koncertek ugyanis már 14.30-kor elkezdődtek, és ez még eléggé korai kezdet ahhoz, hogy:

1. elviseljük a tűző napot a színpad előtti porban,

2. ebben az időpontban még küzdünk a másnapi alvással (persze nem a campingben, a 80 fokra felperzselt sátrakban), hanem bárhol, ahol megtaláltuk a fél testünket beárnyékoló tárgyi, vagy természetes apparátust,

3. ha már kellőképpen emberi formát tudtunk ölteni, vagy még annyira bennünk van tegnapról valami testidegen folyadék, hogy gond nélkül belekezdünk az alapozásba – persze szigorúan a fesztiválterületen kívül, a Balaton partján ücsörögve, miközben a szél simogatja arcunk, a hűsítő szesz pedig képes még inkább feltüzelni minket.

Ha ezeken a lehetőségeken túlesünk, akkor esedékes egy durván 18.00 körüli bemenetel, vagy a balatoni naplemente szívet melengető érzésével indított hadjárat. Ez esetben egy durván 20.00 körüli sehova nem sietünk zarándoklat. Ennek a szabadságnak (értsd: fesztivál-feeling) minden zsigerünkben teret nyerő érzésével aztán oda megyünk a koncertek között, ahol:

1. már várakoznak az emberek,

2. az alkoholos töltetet felszolgáló egységeknél minél korábban jutunk fegyverhez,

3. nem ismerjük az előadót, de hallgassunk bele, tuti jó lesz,

4. ismerjük az előadót, és hallgassuk meg, mert mocskosul jó lesz,

5. gyere már erre!,

6. azt sem tudom, hol vagyok.

Nem egyszer előfordult, hogy az MVM NAGYSZÍNPADNÁL egy kevésbé népszerű csapat lépett színre, mint a másik helyszínen, de annyit számított a félig nyitott sátor a hőségben, hogy egyszerűen bevonzotta az embereket. Vagy csak tévedek, és az adott fellépő az akkor jelenlévő embereknek a favorit. Végül is teljesen mindegy, megvolt az a házibuli érzet, amikor oda-vissza pöröghet a magunkfajta, mert itt nem számít, hogy ki bámul minket, ez egy fesztivál, és mindenki magasról tesz a kinti világra. Be vagyunk zárva egy külön épített univerzumba, és csak az van, amiért idejöttünk: a MOST.

Ja igen, a legkorábbi koncert is a sátorban volt esedékes, méghozzá Kis Grófo. 13.30. Hatalmas tombolás. Ennyit az előbb felállított opciókról. Próbáltam, de itt még nem volt erőm egy huzamosabb jelenlétre. Konkrétan a 2. pontba tartoztam. Egyébként a legtöbb pihenőidőt a DIÁKHITEL KÁVÉZÓ-ban töltöttem, ahol telefontöltési lehetőségre volt alkalma annak, aki időben megérkezett. A kis töltőszéfek nyitása előtt min. egy fél órával. Ez a nyitás 11.00-ra volt kiírva, amit sikerült mindig délre kitolniuk. Az embermennyiséghez képest aránytalanul kevés volt a töltési pont, így nemegyszer csúnya nézés kísérte a „Sajnos tele vagyunk…” frázist. Aztán béke, mert Buli van!

13.00-tól aztán indult egy kvíz, folyamatosan a fesztiválra bárminemű módon irányuló kérdésekkel, 14.00-tól a Majdnem Híres Rocksuli keretein belül kezdődött beszélgetés egy mindig aznapi fellépő formációval, 15.00-tól olimpikonokat kérdeztek riói élményeikről, 16.00-tól, ill. 17.00-tól pedig különféle előadások (pl. Zacher Gábor) zajlottak. Ha itt sikerült befoglalnunk egy kényelmes babzsákkígyót, egészen emberi módon relaxálhattuk át a kora délutáni órákat.

kép forrása: strandfesztival.com

Mivel a campingben voltam, a tűzön edzett sátornak csak a látványa is beindította az öklendezési reflexet, így jó volt leredukálni az ott eltöltött időt egy gyors zuhanyozásra, és a lehető legrövidebb öltözési akcióra. Ha ezt 2 perc alatt nem sikerült abszolválni, megfordulhatott fejünkben egy újabb zuhi lehetősége. A zuhanyról, meg a wc-ről teljesen felesleges beszélni, ezresével ment a tömegfogyasztás. Várni mindig kell, de fesztiválon vagyunk, senki nem siet. Aki sátrazni megy, ne számítson hidromasszásra, és vegye igénybe a sok-sok ponton felállított Toi-toi közül is az egyiket. Papír mindig legyen nálunk. Ez törvény. A lányoknál meg az alsó hangon két különböző kézfertőtlenítő folyadék, és a hozzá való higiéniai törlőkendő, de ez mindig ott van.

A kisebb csapatok közül hadd emeljem ki a The Bieberst, az Ivan and the Parazolt, a Bagossy Brothers Companyt. Utóbbiak 2015-ben kiadott Elviszlek c. stúdióalbuma az alternatív és folk-rock jegyében fogant, és a magyar nyelvű dalszövegek olyannyira fülbemászóak, hogy a közönséget képesek voltak gond nélkül megénekeltetni szinte minden számnál.

A Kelemen Kabátban is elég nagy tábort szerzett magának rövid időn belül, de arról át kellett, hogy csusszanjak a Hiperkarmára, bár lehet, hogy Bérczesi Robit kellene mondanom. Csak elég nehéz eldönteni, hogy a Stand-upot, vagy a zenét tegyem-e meg központi témának. Robinak sikerült ismét úgy túlfutni a célvonalon, hogy még a zeneszöveget is elfelejtette, de korrektül kárpótolt minket a fejében lévő ufókról, és arról, az agyban lévő központi székről, amelyre mindenki gond nélkül leülhet, mert ugye ez a szék mindenki fejében ott van. A koncertkezdés első döbbenete után aztán mindenki tisztába került a színpadon zajló eseményekkel, de a nevetésen kívül egy rossz szóra sem futotta. Kit érdekelt, hogy néhány számot közel-távol sem tudtak eljátszani teljes hosszában a frontember űrutazása miatt, de valahogy Robira képtelenség megharagudni. Inkább még egy különös löketet is adott az est hátralévő részére.

A Wellhello és a Halott Pénz koncertjéről felesleges beszélni, tűzijáték, ováció, de ugyanígy említhetném a Majka & Curtis formációt Kollányi Zsuzsival kiegészülve. Lukács Laciék még ennyi évvel a hátuk mögött is képesek ugyanakkora intenzitással beleélni magukat a zenélésbe, a külföldiek közül a Hurts méltán örvend világszerte akkora népszerűségnek, és számít a zenei elitbe, a belga Lost Frequencies pedig egymaga, 22 éves fejjel is képes volt szétrobbantani a sátrat.

Még bárki megtekintheti a strandfesztival.com programtábla rovatában az idei felhozatalt, kiválaszthatja kedvenc előadóit, és verheti falba a fejét, hogy valamilyen oknál fogva nem tudta meghallgatni éppen azt a koncertet. Igen, biztos, hogy az „e” lehetőség a helyes. Lehet, hogy elfogult vagyok, és még a fesztivál farvizén vegetálva írom ezt a cikket, tudom, hogy bele is lehetne kötni ebbe-abba, de nem találok jobb módot egy nyár, és egy ilyen nyári fesztiválszezon zárásához.

Ui.: A Strand Fesztivállal egy időben, és ugyancsak Zamárdiban zajló B.my.Lake elektronikus zenei fesztivál is úgy hírlik, hogy hasonlóan nagy elégedettséggel zárult, és legalább annyi résztvevővel, mint a Strand. Közvetlen információim nincsenek, mindössze egy résztvevő zanzásított véleményére hagyatkozhatok: „Tömegemberek, tömeghajakkal, tömegzenét hallgatnak.”

Szerző: Meszlényi Márk | Éjjel-Nappal Balaton