Bár ütemes léptekkel haladunk kifelé a nyárból, viszont úgy esett, hogy kedves párommal Balatonfüreden töltöttük az augusztus 19-20-át. Ezúttal ebből hoztam egy leheletnyi ízelítőt, hogy aztán a friss és ropogós élményekkel fűszerezett bejegyzés segítséget nyújtson számotokra, hova érdemes betévedni, ha esetleg arra jártok, akár a hidegebb hónapokban, ugyanis a Balaton rengeteg élményt, szépséget és finomságot tartogat ősszel és télen is!

A várost egyébként mindketten jól ismertük, amikor szóba került a kiruccanás lehetősége. J. már több alkalommal nyaralt a környéken, a magam részéről pedig a gyermekkori, nagymamámnál eltöltött nyári heteknek, sőt hónapoknak köszönhetően gyakorlatilag úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet, de az elmúlt évek során Balatonfüred annyit változott, hogy érdemesnek tartottuk újra felfedezni a környéket. A mehetnékre pedig csak rátett még egy lapáttal, amikor valahogy a látóterünkbe került Magyarósi Csaba ajánlója a füredi jóságokról. Néhányat ki is próbáltunk közülük!

Malackrumpli

A helyről mindenképpen érdemes tudni, hogy kéz a kézben működik a Fekete Bárány biogazdasággal, így annak terményeit, és persze az azon nevelt állatok húsát hasznosítják a Malackrumpli konyháján. Ez persze azt is jelenti, hogy napi készlettel dolgoznak, tehát a hajnali 4-6 között leszedett zöldségekből főznek, amelyek ha menet közben elfogynak, egy darabig nem tudják pótolni azokat. Ugyanez igaz a melegen füstölt ételekre, hiszen gondoljunk bele: csupán a füstölés 10-18 órát vesz igénybe, nem beszélve az 5-6 órányi utómunkálatokról, hogy aztán a Pulled Porkhoz hasonló ételcsodákat hozzanak ki belőlük.

Annak, aki esetleg nem ismerné – és bizony ezzel sokan vannak így – megsúgom: az étel egész disznóból készül, amelyet kiváló minőségű sóval és durvára darált borssal bedugnak egy ún. melegfüstölőbe 18 óra erejéig. Az így kapott húst "kitépkedik", hogy azt összekeverve – zsíros és a húsos résznek köszönhetően – egy szaftos masszát kapjanak. A procedúrának köszönhetően a hús egyáltalán nem igényel sem cukrot, vagy bármiféle fűszerezést. Amennyiben Pulled Pork mellett döntenénk, köretként még szintén saját termelésű, bio burgonyából készült rosejblit kaphatunk, és némi savanyúságot. A végeredményhez foghatót pedig még soha életemben nem kóstoltam. Adott a puha zsemle, és a benne szó szerint SZAFTBAN TOCSOGÓ FÜSTÖLT HÚS, amely kellően harapnivaló, ugyanakkor pillanatok alatt krémessé omlik a szádban. Könyékig szaftosan rágcsáld hozzá az olajban sült, de! nem olajos rosejblit és a savanyúságot, az ízélmény pedig garantált.

Mindezt egyébként három falatból szűrtem le, merthogy a tányéromon eközben ott díszelgett egy kiadós adag Sóskapesztós parmezános lepény, amely csak és kizárólag arra várt, hogy befaljam. Bár a lepény közepén, a melegtől még lágy tésztához egy leheletnyit sokalltam a feltétet, egészen hamar túltettem magam azon, hogy nem szeretem a sóskát, és egy morzsát sem hagytam a tányéron.

A Malackrumpli egyébként félönkiszolgáló rendszerrel működik, ez pedig annyit takar, hogy (1) belépéskor a kezedbe nyomnak egy étlapot, hogy átfuthasd a kínálatot, (2) hogy aztán ott helyben megrendelhesd a legszimpatikusabbat, (3) és még azzal a lendülettel ki is fizethesd az ételt. Ekkor kapsz egy kódot, amelynek segítségével elnavigálnak majd hozzád a felszolgálók az ételeddel. Míg ez megtörténik,elbandukolhatsz a Manézsba leadni az italrendelést. A bisztró egyértelműen az "eyecatching" kategória díszpéldánya, merthogy egy régi cirkuszi kocsiból alakították ki a bárt, ahol mennyei házi szörpöket és jeges teákat lehet kapni.

A rendszer persze nem egyszer kivívta már magának néhány ember nemtetszését, hiszen lássuk be: nem ehhez vagyunk szokva, ám ennek még korántsem kell azt jelentenie, hogy ez a megoldás rosszabb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a Malackrumpli vendégeinek java része pontosan tudja, milyen jellegű helyre tévedt, és biztos vagyok benne, hogy az elvárásaikhoz hű képet és remek ételeket fognak kapni a Malackrumpliról, mindezt egy hihetetlenül laza, tóparti hangulatba ágyazva.

★★★★★

Baricska Csárda

A Baricskát illető ígéretek, mint a tartalmas magyar ételek, modern szellemben,szakértő kezek által elkészítve, kiváltképp szakács lévén, kellőképp felcsigázták kedves páromat, és nem mondom, hogy a dombon felfelé sétálva, a mesébe illő, lugasos terasz nem hozta meg a kedvem a csárdabeli vacsorához.

Hamar helyet is foglaltunk az egyik kinti asztalnál, miközben a szomszédos vendégekhez hasonlóan áldottuk a szerencsénket, hogy estére elállt az eső, és ilyen gyönyörű helyen vacsorázhatunk. Vártuk hát a pincért, aki kisvártatva ki is lesett az ajtón, majd észrevéve az újonnan érkezőket nemes egyszerűséggel visszatért a munkájához. Utóbb kiderült, mindezt azért, mert a nedves terasz miatt kizárólag a belső részen vacsorázhattunk, amellyel az égvilágon semmi probléma nem lett volna, ha a "majd csak észreveszik magukat" jellegű faképnél hagyásunk helyett, megtett volna néhány lépést, hogy tájékoztasson minket a lehetőségeinkről. A lelkesedésem persze azzal derékba is törött. Szívem szerint nekivágtam volna keresni egy másik éttermet, hiszen ezzel a gesztussal egy az egyben azon érzésem támadt, hogy a hátuk közepébe kívánnak minket. Mindez valószínűleg így is volt, hiszen a szezon egyik csúcsán érkeztünk, így az erre való tekintettel, kellő toleranciával a vendéglátásban dolgozók irányába, végül helyet foglaltunk a belső terem egyik kétszemélyes asztalánál, éppen a sarokbéli gyönyörű kályha mellett. Szerencsénkre ezúttal egy, az előzőnél jóval kedvesebb pincérhez volt szerencsénk, aki sietve bár, de készségesen, és viszonylag gyorsan felvette a rendelésünket:Szarvasgombás vaddisznógombóc, zöldfűszeres házi széles metélttel és Harcsapaprikás túrós csuszával, merthogy azon az estén, ha a hétköznapokban nem is engedhetjük meg magunknak, de a nyaralás alkalmával különleges gasztronómiai élményre vágytunk. Meg is kaptuk. A parádésan elkészített ételek már-már felejtetni engedték a kellemetlen fogadtatást, csakhogy a vacsorához járó kabaré igencsak megfeküdte a gyomrom.

Velünk szemben egy koros hölgyekből álló társaság foglalt helyet két úriember társaságában. Nem kellett hallgatóznunk ahhoz, hogy értsük minden szavukat. Éppen a privát salsa tanfolyamról és egy Miamiban található nyaralóról folyt a beszélgetés, amikor megérkeztek a cigány zenészek. Ki másnak húzták volna, ha nem nekik? Na, nem mintha mindez irigységgel töltött volna el, sokkal inkább az zavart, hogy mindezt (1) akkora hangerővel tették, hogy a saját gondolataimat nem hallottam, (2) az egyik vonós annyira közel helyezkedett el, hogy akár az ölemben ülve is zenélhetett volna, (3) tudomást sem véve a sarokban ülő vendégekről hátat fordított nekünk és kizárólag azoknak zenéltek, akik akkora összeget csúsztattak a zsebükbe, amely fedezte volna a mi aznapi fogyasztásunkat, (4) míg másik társuk, ugyancsak háttal állva, minek szépítsem: kétszer-háromszor megigazította a farpofái közé csúszott nadrágját. Nos, ez minden, csak nem az a látvány, amelyre egy ehhez hasonló kaliberű helyen elköltött vacsora közben vágytam.

Kiválóan megkreált, magyaros ételek ide, cigányzenészek oda, a Baricska egyáltalán nem idézte fel bennem az igazi, amolyan csárdákra jellemző hangulatot, merthogy annak egyik alappillére nem más, mint az ez utóbbitól távol álló meleg, szívélyes fogadtatás. A magam részéről nem szívesen térnék be még egyszer egy olyan helyre, ahol a semmibe veszik az embert, kivéve persze ha nem dagad a zsebe a húszezresektől.