Kipipáltuk ezt is. Az emberek többsége ilyenkor megnyugszik, és meleg szívvel gondol a közelgő pihenésre. Mi azonban nem ilyenek vagyunk.
Nem tudom mikorra vezethető vissza, de az biztos, hogy a Balaton és mi nagyon szeretjük egymást. Olyannyira fontos számunkra a „magyar tenger”, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy leautózzunk a tóhoz. Amennyiben nincs kínálkozó lehetőség, teremtünk magunknak. Számomra a víz közelsége olyan boldogságot jelent, mintha egy napon találkoznék Eva Longoriával, szerepelhetnék a Baywatchban, megkérnék a kezem, és még ugyanazon a napon Szenteste is lenne. Akár vonattal, akár autóval utazunk (mind a kettőnek megvannak az előnyei), amikor meglátom a Balaton szikrázó kék színét, úgy bőgök, mint egy éppen beszoktatós óvodás. Összeszorul a mellkasom, kapkodom a levegőt és nem tudok betelni a látvánnyal. Éppen ezért mindegy, hogy télen vagy nyáron, én mindig csak arra vágyom, hogy a Balaton közelében legyek. Idén már többször is megtettük az utat a tóig, az egyik kedvencem a Balatonvilágoson eltöltött órácska volt.
A páromnak volt egy kis munkája Siófokon, de hazafelé menet megálltunk Balatonvilágoson, a strandnál. A létrák még a füvön hevertek, hatalmas szél fújt. Annak ellenére, hogy már tavasz eleje volt, nagyon örültem neki, hogy végül a télikabátomban mentem, hiszen iszonyatosan hideg volt. Mivel a strand ajtaja nyitva volt, lesétáltunk a vízhez, és hosszú percekig élveztük a semmivel sem helyettesíthető látványt. A víz zajos és dühös volt, mégis szép.
Addig kerestük a parton a tökéletes uzsonnázós helyet, míg végül fel nem autóztunk Világos egyik legmagasabb pontjára. A kilátás egyszerűen mesés volt, ha tehetném, minden nap ott üldögélnék délutánonként. Olvasnék, leterítenék egy plédet, és álmodoznék az eget nézve. A minket körülvevő nyaralókban idén még a madár sem járt, a kerti zuhanyokat még nem használta senki, az udvarokból hiányoztak az úszógumik, karúszók, homokozó vödrök és a bálna/cápa/rája/krokodil formájú gumimatracok. A levegőben nem terjengett bográcsos gulyásleves, vagy babgulyás illata, senki nem sütött szalonnát, nem pattogtak a labdák a betonon. Mégis csodálatos volt. Vagy éppen ezért. Az ott töltött egy órában, uzsonnázás közben, volt valami leírhatatlan érzés.
A Balaton hullámainak látványa, a kihalt utcák csendje, a csípős, hideg, márciusi szél talán még szebbé varázsolta az élményt. Jó, persze a Baywatchban nem szerepeltem aznap, nem volt ott Eva Longoria sem, és tudom, tudom, a Szenteste sem ilyenkor van. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, aki hajlandó befogadni a szépet, hogy üljön be az autóba, és tapasztalja meg a Balatonvilágosról látható panorámát. Felér egy lánykéréssel.
Szerző: Kristóf Eszter | Éjjel-Nappal Balaton
